Szecessziós városnéző séta
Sokan gyűltek össze szombat délelőtt a Kecskeméti Városháza díszes épülete előtt. Mind a város szecessziós épületeire voltak kíváncsiak.
Kecskeméten megannyi gyönyörű épületet csodálhatunk meg a várost pásztázva. A séta ennek megfelelően a városházától (Lechner Ödön) kezdve, a Cifrapalotán és az Iparos Otthonon (Lechner-iskola) át, az Újkollégiumig vagy éppen az egykori Városi Kaszinóig (úgynevezett „Fiatalok” elnevezésű csoport) időrendi sorrendben mutatta be Kecskemét főterén a magyar szecessziós építészet két évtizeden át tartó kalandját.
A sétát ifj. Gyergyádesz László, Móra Ferenc-díjas művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályvezetője, a Kecskemét szecessziós építészete (I. Modern és magyaros) és számos más e témával foglalkozó kiadvány, tanulmány szerzője vezette.
Az épületek kidolgozásán jellemzően a magyarság és a modernség is megjelent – mesélte a közönségnek a séta vezetője.
A séta a „Csak Kecskemét példáját kell utánozni” – Konferencia Kecskemét szecessziós építészetéről és díszítményeiről keretében a Szecessziós Magazin, a Kecskeméti Katona József Múzeum és a Petőfi Kulturális Ügynökség közös szervezésében rendezték meg.