Tanácskozó tanácsadó testület

Balkanyar 2021. június 23. 17:36 2021. jún. 23. 17:36

A tikkasztó hőség elől a Forradalom utcai közösségi kert szomszédságában lévő fák hűsébe húzódva tartotta meg idei első ülését Kecskemét 6. számú egyéni választókerületének tanácsadó testülete. Erre a pandémia okozta szigorítások miatt kerülhetett csak most sor.

Dobos József önkormányzati képviselőn és városfejlesztési tanácsnokon kívül 11 tag vett részt az ülésen, ahol a megjelentek elfogadták az ügyrendet, mely tartalmazta a testület elnökének és tagjainak jogait, kötelezettségeit, rendelkezik a grémium hatásköréről, feladatairól és a döntéshozatal menetéről.

Lévén ez Kecskemét legnagyobb területű választókerülete, az összeg is a legmagasabb (ötmillió forint), amiből egy év alatt gazdálkodhat.

- Nagyon sokan megkeresnek különféle, kerületet érintő problémával és megoldásra váró feladatokkal, ezeket latba vetve próbáljuk ezt az ötmillió forintot minden évben igazságosan elosztani - mondta el Dobos József.

Mindezeket figyelembe véve a tegnapi ülésen döntés született az idei keretösszeg helyéről is: homokozó és hinta kerül a Pákozdi csata utca 11. szám elé, valamint a Március 15-e utca 1. szám mögötti térre, melyet a kisgyermekes családok már nagyon várnak.

Ebből a pénzből megvalósulhat sokak vágya, hogy a Forradalom utcai közösségi kert melletti terület igazi közösségi térré váljon, ahol a családok, baráti társaságok sütögetni, piknikezni tudnak majd. A külterületek utcáin - Máriahegyben, Belsőnyírben és a Budai hegyben - házszámos táblák kerülnek ki, mivel ez jelenleg rendkívül hiányos és sok helyen zavaros. Egyetértés övezte a Kakasfőző Fesztivál megrendezésének gondolatát is, melynek időpontját augusztus 28-ra tűzték ki, remélve, hogy ez a közösségi program is hozzájárul a kerületben élők összefogásához és minél eredményesebb együttműködéséhez.